Válassz témakört!

..Egyesületünk jogosult a ..személyi jövedelemadóból ..származó 1 % fogadására, ..köszönettel veszünk minden ..támogatást
fAdószámunk:
f18697328-1-13
Bankszámlaszámunk:
f10103829-47338400-01000006

 

A PATRIÓTA oldalai

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

Dabasi webkamera

Szent István tér

Fazekas remekek
a múlt századból

Kisgyerek Alapítvány TájházKisgyerek Alapítvány Tájház
Dabas, Lakos dr. u. 29.
www.tajhaz.eu

Nézze meg felülről!
A Dabasi Futónap 8 éves
Hét évvel ezelőtt a „non-profit szervezetek működése” című tantárgyam által „inspirálva” (kényszerítve?) töltöttem gyakorlati időszakot egy civil szervezetnél, a Dabasi Lokálpatrióta Egyesületnél.

A szervezet vezetőivel való első beszélgetésünk alkalmával közöltem, hogy nem tudok kávét főzni, és nem is akarok. Jelezve ezzel, hogy vagy adnak normális feladatokat, vagy máshol is el tudom tölteni az időmet. Mondták, hogy ne aggódjak, leginkább teát isznak.

Abban a félévben a szerdáim nagy részét az egyesület irodájában töltöttem. Egy ilyen reggel vártam az aktuális feladatok kiosztását a Főnöktől. Hosszas, patetikus előadásba kezdett aznapi munkám fontosságáról. Negyed óra is eltelt mire kinyögte: Futónapot kell szervezni.

Meredten néztem magam elé. Mit kell egy futónapon szervezni? Odaállnak és futnak. Tapsra indul. És egyáltalán mit kell azon görcsölni, hogy húsz elvetemült futkározik az utcán?

És már meg is volt a napi feladatom, azon kellett ötletelni, hogyan lehet elérni, hogy ne csak húsz elvetemült futkározzon.

- Ha hamar kitaláljuk elmehetünk fagyizni? - kérdeztem.

- Ha lassan találjuk ki, akkor is. – Hangzott a Főnök engedékeny válasza.

Azon a napon született meg az iskolák közötti verseny elve, mint motiváló tényező. Azt gondoltam, hogy én a magam részéről akkor ezt a futkosás témát le is tudtam. Nem teljesen így lett.

Egy hét múlva a városi közélet „prominens” szereplőivel ültem – kissé megszeppenve- az egyesület hosszú üvegasztalánál a futónap nyitó megbeszélésén. Iskolaigazgatók, orvosok, jogászok, építészek, a pszichológus, a szociológus, sportemberek, vállalkozók: legalább húsz, csupa izgalmas helyi „aktivista” társaságában. A Főnök ismét elnyomta a patetikus beszédet a helyzet fontosságáról.

Itt már szinte biztos voltam benne, hogy ezek után tényleg nem lesz dolgom a futónappal. Majd kitalálódott, hogy ha már lúd, legyen térségi, és vonjuk be a környező települések iskoláit is. Az is kitalálódott, hogy én a ráérő – „gyakorlati” időmben hívjam fel az összes iskola igazgatóját és testnevelés tanárát, küldjek nekik levelet, motiváljam őket.

Mindez hét éve történt, az iskoláknak nemhogy honlapja, e-mail címe sem volt. Emlékeztek azokra a vastag, sárga borítású, papír alapú kiadványokra, amit telefonkönyvnek nevezünk? Abból kellett lenyomozni az iskolák elérhetőségeit. A kistérséggel kb. úgy álltam, hogy hosszas gondolkodás után sem tudtam volna 13 környező települést felsorolni. Nekiestem hát a telefonkönyvnek és tárcsáztam. Ekkor még nem tudtam, milyen izgalmas beszélgetések várnak rám.

- Nem, ez a kisiskola a másik számon hívja már a titkárságot.

- Itt nincs másik szám, meg tudná adni?

- Fejből nem tudom, hívjon máskor. – és lerakja.

Vagy

- Tessék iskola.

- Jó napot kívánok. Itt regény, hogy ki vagyok, honnan hívtam, milyen ügyben, és csak az igazgató nevét szeretném megtudni, hogy egy levelet tudjak neki küldeni.

- Akkor a Katikának küldje.

- És milyen Katika?

- Hát az igazgató Katikának, nem azt kérdezte?

- De azt, de mi a teljes neve?

- Jaa, Somogyi Katika.

- Akkor Somogyi Katalin névre, az iskola címére küldhetem?

- Dehogy is, a férjes nevét használja: Juhász Gáborné.

Toleranciából, higgadtságból ezek a hívások nekem eléggé nagy erőpróbák voltak, és azt hiszem, finoman fogalmaztam. Egy-egy ilyen telefonálgatós nap végén mély letargiába zuhantam. Amikor az igazgatókkal már látszott az alagút vége, akkor jöttek a tesi tanárok. Minden kedvességemet, lelkesedésemet, nyitottságomat próbáltam bevetni egy-egy hívás közben, mégis nagyrészt elutasításokat kaptam. Nem bírtam megérteni, hogy miért, aztán próbáltam elemezni a hívásokat.

Felhívom lelkesedéstől csengő-bongó hangon és egy igazán jó programot ajánlok, ajándékot kapnak érte, sportolnak, közösségben vannak.

Nála pedig ez így csapódhat le: „épp az imént szedtem szét a folyosón szabadfogású birkózást végző Gabikát és Sanyikát, délután szülői értekezlet lesz, de a gyereket el kell vinni a zongoraórára, a nagyi beteg, a földrajz tanár hiányzik, én helyettesítem, jövő héten osztálykirándulás, még a villanyszámlát is el kell intézni és hív valami csipogó, hogy vasárnapra, az egyetlen szabad napomra szervezzek nekik futónapot. Hagyjon már, egyébként meg ezek a gyerekek tuti meg nem mozdulnak.”

A hívások kapcsán bepillantást nyerhettem a térség szociális, gazdasági és morális problémáiba, mert mindenről gondosan tájékoztattak. Úgy éreztem, hogy mégis inkább összehaverkodom azzal a kávéfőzővel.

Persze folytattuk a szervezkedést, ekkor már nagyon sokan dolgoztak az ügyön, hiszen az én mókás feladataim nagyon kicsi részt képeztek az egészben, és a rendezvény napjáig mindenki megküzdött a nyűgjeivel. Körülbelül ezren vettünk részt a futónapon.

2011-ben egy kávézóban tervezzük a programot. A főszervező meséli, hogy melyik iskolából hányan jeleztek vissza, hogy jönnének. A tesi tanárok hívták őt és bediktálták neki, de van, aki név szerinti listát küldött e-mailben. Változnak az idők. Azt hiszem, nagyon sokak közös munkájának eredménye ez: a szervezőké, az önkéntes segítőké, a települések vezetőié, a támogatóké, az iskoláké, a szülőké, a futóké.

A futónapot megelőző csütörtök éjjel küldtem az önkéntes csajoknak a végleges feladatlistát. Önkénteseknek, mert ez továbbra sem egy „profi rendezvény” és nem profit orientált, hanem helyiek összefogása azért, hogy a környezetünkben élők kicsit kizökkenjenek a mindennapos mókuskerékből. A feladat lista három oldal volt, táblázatokkal, korosztályi besorolásos kódokkal, nagy felelősség igénnyel és talán kicsit patetikus is lett.

Elképzeltem, mikor megkapták. Szól a kedvenc zene, 4 beszélgető-ablak van nyitva facebookon, egy képnézegető programban keresnek épp valamit, szabadidejükben a jövő heti vizsgára készülnek. Megnyitják a levelem, legörgetik, üveges tekintettel néznek maguk elé: „Mit kell egy futónapon szervezni? Odaállnak és futnak. Tapsra indul. És egyáltalán mit kell ezen görcsölni?”

Változnak az idők. Biztos vagyok benne, hogy 7 év múlva ezek a csajok írják a cikket a futónapról.

 

Kocsír Anikó

 

Bővebben, képek: www.dabasifutonap.hu